Ennek a bejegyzésnek megszületése köszönhető kilencedikTibornak, és az ő blogján megjelent ezen két cikkének (cikk1, cikk2). A témánk a nagy népszerűségnek örvendő dubstep, vagyis inkább Skrillex (későbbiekben igyekszem a Skrillex dubstep-be való sorolását mellőzni, állítólag bűn :D), behatása két nagyra becsült banda munkájára. Mit eredményez az, ha a trendek teljes kielégítéséért zenélünk, nem saját kiteljesülésünkért, ha felsőbb hatalom adta tehetséget elpazaroljuk valami szinte értéktelen, egynyári pillanatsikerre. Na nézzük.
Első körben kezdjük talán az Infected-del, méghozzá a borítóval, nehogy már az legyen, hogy semmi jót nem tudok az albumról mondani. Tehát a cover zseniális, jók a színek, bejövős a kivitelezés, immár ez a háttérképem is telefonon (hozzáteszem 1 évig ugyanaz volt). És hát.....hm kb. ennyi is lenne a pozitívum, az istennek sem jut több az eszembe, de menjünk csak sorban, számról-számra mert azért ennyire nem rossz a helyzet.
Itt van nekünk az első két szám (Nevermind, Nothing to say), együtt írok róluk, mert alapvetően ugyanazt keltik életre bennem. Van bennük valami jó, hangzásilag néhol zseniális, ott van benne az a zene amit várna az ember, de sajnos jó mélyen elásva, és jól megtrágyázva skrillstep hiperszupermenőeladhatósággal, és ez rossz....Az ezeket követő Send me an Angel meglepően hangzatos kezdet után átmegy valami képzelt, elcseszett izraeli anime betétdalába, és valljuk be az is rossz....Majd mindezek után jön U R so fucked című szám, amely jejeeejeeejeeeeee-jei után attól féltem ha éjjel hokinézés közben az Ördögök esetleges győzelmére felbuzdulva felugorva jéééé-t kiálltva, dühből visszafejelem önnönmagam a fotelba. De komolyan, milyen elborult istenverte, retardált, agysejthiányos barom találta ezt ki!!! Viszont elvonatkoztatva és kizárva ezt a förmedvényt zeneileg nagyon hallgatható darab, csak hát nem lesz a kedvencem ez sem, sajnos van mi elrontsa.
A The Rat és a Nation of Wusses már kezd hasonlítani arra amit ebből az albumból minimum ki kellett volna hozni, érdekes darabok, tetszősek, nem esik nehezemre végighallgatni, sőt élvezem is őket most először úgy igazán, ezt az 1-1 számot az album során.
Majd miután beleélem magam, hogy na most aztán talán alakul ez az egész, beleköpnek az idillikus hangulatba a Wanted to-val. De úgy jó tömören telibe szemen, nehogy visszatudj nézni az eddigi "jó" teljesítményre. Tipikusan egy visszanyúló szám az előző albumhoz. Kapunk közel háromésfél perc nyálas csöpögést egy hölgyemény vokáljával, csak még szépen hozzágyúrtak egy adag popularstep-et, és hát nem javít rajta, bár sok esélyt nem is látni rá. A énekesnő kivoltát nem sikerült megtudnom.
Az ezt követő Serve my thirst és I shine szintén ebbe a kategóriába sorolható, annyi különbséggel hogy hangzásilag jobbak, kihalhatóbb Erez mester hozzáértése, és kezdünk visszakapaszkodni a lejtőn ahová letaszított az előző szám. Kellemes darabok, talán azért is mert nincs tele "dum dum dum tsss, wum wum wum"-al, vagy bármi hasonlóval.
Drum n Baasa volt az a szám, aminél első hallgatáskor be is fejeztem. Valami kegyetlenül irritált ennél a számnál, később aztán csak simán átsiklottam felette, nem hagy mély nyomot. The Pretender című szám Foo Fighters cover-rel van fémjelezve, hát nem tudom minősíteni Foo Fightersről szerzett tapasztalat híján, de fülbemászó a dallamvilága, hangzása(végighallgattam az eredetit, rájöttem ismerem, véleményemen nem változtat). Mindenképpen az album "kimagaslóbb" darabjai közé tartozik.És itt le is kellett volna zárni a kiadványt.
A The messenger 2012 remixére nem vagy hajlandó szót fecsérelni, hallgassátok a kétezres eredetit, mert ez csak halovány árnyéka lett az igazi valójának. Végezetül kapunk egy bonus track-et, amit köszönünk szépen, a maga jól elkapott pillanataival, és ennyi.
Összességében elénk toltak egy, a régiekhez még véletlenül sem hasonlítható, underground szempontból értékelhetetlen albumot. Sőt ha csak az előző albumhoz hasonlítjuk, ami szinté hasonló érdekekkel készült mint ez, akkor is látható/hallható, és fáj leírni, gyengécske albumot kaptunk amin van pár fasza track, 1-2 amiből esetleg születhet valami jó kis remix, talán, és a többi "töltelékszám" amikhez no comment.
Az album összességében 5,5/10
És akkor másodsorba itt egy új Korn album, ami a Path of Totality címet kapta, amelyet nem csak hogy megfertőzött Skrillex, de közre is működött az albumon. Rajta kívül még hallhatjuk Noisia, Kill the Noise, Datsik, Feed me, 12th Planet, Flintch és Downlink "mestereket". Ezt az lemezt már nem szeretném kivesézni, mint az előzőt, mivel szinte teljes mértékben egyetértek a fent linkelt cikk szerzőjével. Ugyanazt másképpen meg nem szeretném leírni.
Kiemelnék inkább pár számot, az ott említett Way too far -on túl. Chaos lives in everything-et ami szívemhez nőt, a Burn the Obedient-et ami számomra kedves Issues albumhoz való visszanyúlást látok benne, valamint a The sucker punch című "fenomenális" filmremekben felcsendülő Get up!-ot, és persze a Tension-t mert imádom Johnathan elborult hangját.Ezek azok a számok amik szvsz a jobbak közé sorolhatók. A Kornnál inkább kitérnék a banda útjára, ahogy én láttam,levonva a végső konklúziót.
A 2003-ban megjelent Take a look in the mirrorral ismertem meg őket, de már akkor első számú kedvencemmé vált az első album, ami, mint később kiderült számomra, korszak és stílusalkotó volt. Így alakult ki rajongásom, és igen, e két album közti lemezeket szerettem, még a 2003-ast is, amivel akkor már nem igazán voltak kibékülve a nálam avatottabbak.
Majd szépen elkezdtek csúszni a lejtőn, a zeneiparban felfelé, hogy ez jó e vagy sem, döntse el mindenki. Az tény hogy a See You on the other side és Untitled albumokkal a minősíthetetlenség határára sodródtak, és a banda halovány rémképe lett valamikori önmagának. Majd 2010-ben kaptuk a Korn III: Remember Who you are című albumot, amit úgy vettem kézbe, hogy "na majd most vissza a gyökerekhez, észhez tértek, kitörnek a népszerűség hálójából". A kísérlet gyenge lett, az album egy kiteljesületlen álom torz utóképe. Jött az új 2011-es szóban forgó lemez, ami meglepően kellemes, jól összetákolt képe annak amit sosem gondoltunk hogy kézbe kapunk egyszer, de most hogy itt van örülünk neki, és akár többször is lepörgetjük mert érdemes. Az album összességében 7/10
Az hogy ezen kissé terjedelmesebb cikkel mire is szeretnék rámutatni, az úgy gondolom talán egyértelművé vált. Adott két nagy banda, adott két legenda, két példakép, akik saját maguk árnyékává válva próbálnak megállni az éppen aktuális popularitás talaján. Míg egyiküknél közel 10 év után a dubstep divattá válása kellett hogy valami vállalhatót adjanak ki, addig a másiknál ugyanez a jelenség, a romló tendencia folytatása figyelhető meg. Remélem eljön az az idő hogy az IM-ről is ezt írom majd, vagy amit még jobban remélek, hogy levetkőzik a trendiségnek való megfelelést és azzá válnak, akik mindig is lenni szerettek volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése