2012. május 27.

John B - Light Speed


A legtöbbeknek nem kell bemutatni John B-t, a drum'n'bass meghatározó figuráját, aki extrém haj- és sminkalkotásai miatt is emlékezetünkbe véshette már magát. 1997-ben jelent meg első albuma, a Visions címre keresztelt, és azóta töretlenül, kisebb-nagyobb behatásokkal fűszerezve jelentek meg anyagai a műfajt kedvelők nagy örömére. Az utolsó 2008-as lemez óta viszont 4 évet kellett várni, hogy valami újjal előrukkoljon. Itt is van, Light Speed névre keresztelve megérkezett. Akkor nézzük megérte e várni.



Első ránézésre örömmel fedeztem fel, hogy a műfajleírásnál nem találtam meg a dubstep névre hallgató kis címkét, ez mindenképpen jó jel. És valóban nincs szétwumwum-olva az egész, ami csak azért jó, mert azt most el lehet adni. Maradt a jóöreg, tőle megszokott atmoszférikus dnb-nél, meghintve trance, electroclash elemekkel , meg csipetnyi vokállal, mert az mindig "jó". Ennél az albumnál még erősen érzékelhetőek minimal techno alapok (pl a Vertigo című alkotásban), amit személy szerint nem bánok, nagyon jól bánik velük. Szomorúság viszont, hogy semmi igazán újat/kimagaslót nem kapunk ettől az albumtól. Néhány új szám, amelyek kimondottan jók (pl. Dancing In The Dark), régebbi track-ek új köntösbe bújtatva, több-kevesebb sikerre, valamint néhány olyan irritáló alkotás mint például a címadó track, amitől személyem hátán felágaskodott a szőr. Az ilyenek sajnos egy átlagos albumot kissé átlag alá húzzák. Viszont kiemelném a Red sky új verzióját (Acoustic Intro Version), amely jobb mint az eredeti szvsz.
Összességében tehát kaptunk egy albumot, átütő erő nélkül, ami azért négy év után kötelező egy ilyen kaliberű előadótól. 6.5/10


John B official
John B @ myspace

1 megjegyzés: